„Összejönni –kezdés.
Együtt maradni – haladás.
Együtt is dolgozni – siker. „
Henry Ford
Cégünk 2016. március 9-11 között nyílt napot rendezett az általunk képviselt cégek részvételével jelenlegi ügyfeleink, valamint leendő partnereink számára.
Rendezvényünkkel sikerült közelebb hoznunk Önökhöz az általunk képviselt piacvezető cégeket, akiknek idelátogató szakemberi ismertették cégük tevékenységét, a forgalmazott termékeket.
Egy színvonalas bemutató keretében az érdeklődők megszemlélhették működés közben a helyszínen kiállított berendezéseket, valamint szakmai gyakorlati tapasztalatokkal gazdagodhattak.
Magas szintű szakmai előadások színesítették a napi programot, melyek aktualitásukat tekintve illeszkedtek a gyógyszeriparral szembeni legújabb elvárásokhoz.
Szakmai előadások
Partnereink az alábbi berendezéseket állították ki
Ezúton szeretnénk megköszönni minden kedves érdeklődőnek a rendezvényünkön való részvételt, valamint partnercégeinknek, előadóinknak az együttműködést és a támogatást!