2020 Romaco képzés

2020 februárjában a Romaco csoport 5 napos képzésén való részvétel során betekintést nyertünk a meglévő, már bizonyított és az új gépek felépítésébe és működésébe. Az első két napon a Romaco Kilian kölni székhelyén látott vendégül minket. A Romaco Kilian globális hírnevet szerzett a hatékony, felhasználóbarát tablettázó gépek gyártójaként a gyógyszeripar, kozmetikai ipar, élelmiszeripar és vegyipar számára. Megismerhettük a tablettázó gépek felépítését, működési elvét, láthattuk a gépeket működés közben, és tesztelhettük különböző beállítási paraméterekkel.

A harmadik napon Karlsruhe-ba utaztunk, ahol két napon keresztül a Noack és a Siebler brand termékeivel ismerkedtünk meg.  A Noack világszerte gyárt bliszterező gépeket az egészen kis sarzsméretektől a nagy mennyiségekig. A Siebler nemzetközi, vezető gyártója a szalagcsomagolás és pezsgőtabletta töltés területein használt gépeknek.

Bejártuk a gyárat, bemutatásra kerültek a különböző bliszter és csomagolási megoldások, valamint premier előtti betekintést kaphattunk a 2020-as Interpack kiállításon bemutatásra kerülő Unity 600-as csomagolósor fejlesztésének végső lépéseibe.

Az utolsó napon Steinen-be látogattunk, ahol a Romaco csoport legkisebb tagja, az Innojet fogadott bennünket. Az Innojet vezető innovációs gyártója a fluid ágyas szárító, granuláló, mikrokapszulázó gépeknek. A működési elv megismerése után, a gyár saját laborjában teszteltük a képzésen elhangzottakat, különböző alapanyagokat vizsgáltunk, végig követtük a granulálás és a „hot melt” bevonás folyamatát. Külön megtiszteltetés volt találkozni Herbert Hüttlin Úrral, az Innojet gépek feltalálójával, aki kiemelkedő tudásával, emberségével mély benyomást tett ránk.

Az úton hazafelé ellátogattunk a Duna forrásához, valamint ragyogó napfényben sétáltunk Lindau történelmi városrészében a Boden-tó partján.


Az utazásról felejthetetlen élményekkel és kiterjedt szakmai tudással gazdagodva tértünk haza.