Tisztelt Követőink!
A Sentimento kft vezetősége pár éve lehetőséget nyújt az egy csapatban dolgozó kollégáinak, hogy ne csak a munkahelyen, hanem azon kívül is barátkozzanak, töltsenek el általuk választott helyszínen minőségi időt egymással. Hiszünk abban, hogy a közös munka eredményeire is nagy hatással van a jó közösség. Olvassák örömmel a pár nap élménybeszámolóját.
2023 egy szép, bár kissé még szeles tavaszi napján elindultuk a tervezett balatoni körutunkra. A legmeghatározóbb célunk az volt, hogy egyik világjárta kollégánk (életében először) láthassa a Balatont.
Sokunk gyermekkorát felidéző kompozással kezdtünk, kora délutánra már át is szeltük a tavat.
Első megállónk Tihany volt, ahol felsétáltunk az apátsághoz, megnéztük Gombóc Artúr szobrát (sajnos a csokit elfelejtettük) és a visszhangot. Az Echo-ban, gyönyörű kilátás mellett megkávéztunk. A kálvárián keresztül visszasétáltunk a kocsihoz, majd a 71-es főúton bekocsikáztunk a Fülöp-hegy lábánál található révhez, ahol megkóstoltuk az északi part legfinomabb lángosát is.
Mivel a tó tó vize csak 12,6°C-os volt így a fürdés helyett a Káli-medence szívéig kocsikáztunk, és végigkóstoltuk a Pálffy pincészet által kínált borokat egy borkóstolón.
Másnap megmásztuk a Fekete-hegyet, s felmentünk az Eötvös Károly-kilátó legfelső szintjére, ahonnan a festői Káli-medence tárult elénk! Tiszta időnk volt, ilyenkor látni Tapolcát, a sümegi várat, a Balatont! A hegy tetején található tavak mellett haladva megnéztük a magányos fenyőt, majd leereszkedtünk a hegyről. A nagy túrát a mindszentkállai Kő-fagyi-ban pihentük ki, hogy utána újult erővel megtámadjuk a szigligeti várat..
A teambuilding zárásaként sétáltunk egyet a tapolcai Malom-tó partján. Ezt követően hazaindultunk.
Legközelebbi alkalomra elterveztük a csodálatos környék kimaradt látnivalóit. A teljes részletesség nélkül: kilátó Révfülöpön, Hegyestű, Kornyi-tó, tapolcai Tavasbarlang, Salföld és a kőtenger.
Köszönjük a lehetőséget, nagyon jól éreztük magunkat!
