Tisztelt Követőink!

Újabb híreinket olvashatjatják az ajkai sakkozóinkról.
Két fiatal életútját, sikereit követjük az ajkai Sentimento Ajka BSK sakkcsapatunk tagjaiként. Bemutatjuk Gaál Zsókát és Egresi Mátét, büszkeségeinket.

Gaál Zsóka a 15 éves világválogatott sakkozónk Asztanában (Kazahsztán), három napon át mérte össze a tudását a kazah női nemzeti csapattal.
A mérkőzéssorozatra melyre Gaál Zsóka is meghívást kapott, (ahol négy felnőtt, valamint négy korosztályos játékos vehetett részt) , remek játékkal segítette 73­–55-ös sikerhez a világválogatottat. Zsóka remekelt, a rapid partik után a világválogatott legjobb pontszerzője volt.
Egy másik rendezvényen,  a Károli Gáspár Református Egyetemen is lenyűgözte Zsóka a hallgatókat. Az ajkai sakkozó vakpartikat játszott a hallgatókkal. „Vakon” – bekötött szemmel háttal ült a sakktáblának és így is megverte az egyetemistákat a fiatal Gaál Zsóka.

Itt szeretnénk a mi kis büszkeségünknek utólag Boldog születésnapot kívánni! Követjük a csodálatos karrieredet,drukkolunk minden sikerednek!
A Sentimento kft csapata

Kevés céltudatosabb fiatal van a 23 éves Egresi Máté sakkozónál. Az Elte matematika-fizika szakos hallgatója, aki a munka mellett FIDE mester is.
A sakk szeretetét közvetíti mindenhol, gyerekeknek is aktívan tanítja ezt a gondolkosó sportot. Mérkőzéseiben a 25 megmérettetésből 19 nyertes meccset tudhat magáénak.
A Szuperligában a következő idényben NBI-ben indulunk Mátéval erősítve a Sentimento Ajka BSK csapatot.

További sikereket kívánunk a tanulásban és a sakk szeretetének közvetítésében is!
A Sentimento kft csapata

(fotók: Györkös – Gaál Zsóka facebook oldala – Károli Gáspár Református Egyetemi szervezők – Szó Labor blog)